Ha már elfáradok, legalább éljek közben

Néha komolyan elgondolkodom, hogy minek találok ki magamnak állandóan valamit.

Mintha nem lenne így is elég dolgom.

Pedig hát éppen ez az.

Ha csak azt csinálnám, amit meg kell, akkor mi történne? Eltelne a nap, megcsinálnám ezt, elintézném azt, megoldanám valaki más problémáját, aztán este megállapíthatnám, hogy ma is milyen sok mindent csináltam.

Csak éppen abból, amit én szerettem volna, nem történt semmi.

És akkor holnap újra.

Meg holnapután.

Mint valami Mátrix. Ugyanazok a körök, ugyanazok a feladatok, legfeljebb más sorrendben. És van, aki ebben leél egy egész életet.

Én meg ettől a gondolattól is rosszul vagyok.

Nem azt mondom, hogy minden napra különleges programot kell szervezni. Vagy hogy állandóan valami hatalmas dolognak kell történnie. Csak legyen már benne valami, ami engem is érdekel.

Mert azért nem mindegy, hogy magamnak találok elfoglaltságot, vagy más helyett kell megcsinálnom valamit.

Az egyiket én választom. A másik egyszerűen rám marad.

És persze ha meg kell csinálni, megcsinálom. Nem feltétlenül jókedvemben, de attól még kész lesz. Csak közben ne várja senki, hogy különösebben élvezzem.

Aztán amikor végre lenne egy kis időm, akkor mit csinálok?

Kitalálok valamit.

Hát normális vagyok én?

Mondjuk ezt a kérdést már máskor is feltettem magamnak, és nem feltétlenül jutottam megnyugtató eredményre.

De ha nem találok ki semmit, akkor tényleg csak azok a dolgok maradnak, amiket muszáj elintézni. És én nem szeretném, hogy ebből álljon az egész napom. Az életem meg pláne ne.

Hogy pontosan mit szeretnék helyette?

Fogalmam sincs.

Vagyis mindig van valami ötletem, csak nem feltétlenül ugyanaz, mint múlt héten.

Egyszer ez érdekel, máskor az. Valaminek utánanézek, elkezdem, kipróbálom. Van, amiből lesz valami, van, ami félúton elveszíti a varázsát, és olyan is, ami egészen másfelé kanyarodik, mint amerre eredetileg indultam.

De hát honnan tudnám, mi lesz belőle, ha bele sem kezdek?

Most például kitaláltam, hogy írok.

Nem tudom, miért pont most. Egyszer csak elkezdett érdekelni, milyen lenne egy saját oldal, ahová leírhatnám a történeteimet. Aztán lett belőle egy oldal, történetek, kategóriák, címek, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már azt nézem, hány írás van kész, és mennyi kellene még.

Mert persze ha már belekezdtünk, akkor haladjunk is.

Szeretem látni, amikor valami alakul. Amikor reggel még csak egy ötlet volt, estére meg már ott van valami, amit meg lehet nézni, el lehet olvasni, vagy legalább tovább lehet rajta gondolkodni.

Hogy hosszú távon mi lesz ebből az egészből?

Nem tudom.

Majd kiderül.

Lehet, hogy lesz belőle valami, lehet, hogy nem. Lehet, hogy egészen más lesz belőle, mint amit most elképzelek. Egyébként sem biztos, hogy holnap ugyanaz fog érdekelni, ami ma.

Bár jelenleg meglehetősen lelkes vagyok.

Ami azért vicces, mert közben simán elpanaszkodom, hogy mennyi dolgom van, aztán két perccel később már azon jár az eszem, mibe lehetne még belekezdeni.

Pörgök, mint a ringlispíl.

Csakhogy a panaszkodás sem mindig panaszkodásnak indul. Néha egyszerűen csak elmesélem, mi minden történt, és valahol a harmadik mondatnál én is rájövök, hogy ez így tényleg elég sok.

Attól még nem feltétlenül szeretném abbahagyni azt, amit éppen magamnak találtam ki.

Amit mások miatt kell csinálnom, az már egy másik kérdés.

És mielőtt úgy tűnne, hogy én valami megszállott tevékenységmániás vagyok, aki képtelen lenne egy helyben maradni: azért tudnék én pihenni.

Mondjuk a Maldív-szigeteken.

Ott valószínűleg nem merülnék ki annyira. Legfeljebb a pohár emelgetésétől meg az úszkálástól.

Persze nem állítom, hogy nem jutna eszembe valami újabb ötlet. Csak legalább nem WC-pucolás, edénysikálás vagy pokróchajtogatás lenne a program.

És ha mégis kitalálnék valamit, hát akkor kitaláltam.

Nem kötelező megvalósítani minden ötletemet. De jó, ha van miből választani.

Mert igazából nem valami távoli cél miatt csinálom ezt az egészet.

Nem azért, hogy húsz év múlva elégedetten visszanézhessek, és megállapítsam, milyen tartalmas életem volt.

Engem az érdekel, hogy most történjen valami.

Vagy legalább ma. Azért nem kell minden percben világot váltani.

Csak ne úgy teljen el egy egész nap, hogy kizárólag azt csináltam, amit muszáj volt, és közben semmi nem történt, ami nekem is jelentett valamit.

Nem tudom, másoknak ez mennyire fontos. Van, aki szereti, ha minden nap nagyjából ugyanolyan. Van benne rendszer, kiszámíthatóság, biztonság.

Én meg néha azt sem tudom, pontosan mit akarok.

De azt igen, hogy élni szeretnék.

Nem feltétlenül úgy, mint a normális emberek. Bár azt sem tudom, ők pontosan hogyan csinálják.

Csak érezzem, hogy történik valami. Hogy nem kizárólag működtetem a napot, hanem benne is vagyok.

És ha ettől elfáradok?

Hát elfáradok.

Mondjuk azért a Maldív-szigeteki változatot egyszer szívesen kipróbálnám.

Addig meg megnézem, mi lesz ebből az írogatásból.